Csirkemell francia saláta

2018.02.05

Hozzávalók: 

Fagyasztott francia saláta alap

só, bors

natúr joghurt, tejföl

mustár, majonéz, fokhagyma

xilit porcukor , alma, csemege uborka

Csirkemell, mustár, bors, oliva

Mennyiségeket azért nem írok, mert ez a recept igazán egyéni ízlésre variálható! Valaki tejfölösebben van aki "szárazabban" szereti!

A francia saláta fagyasztott alapból készült, amit sóval, borssal ízesített vízben puhára főztem. Nem kell nagyon puhára főzni vigyázzunk!! Amikor kész leszűrtem és félre tettem hűlni. Addig a tejfölt a natúr joghurttal a majonézzel összekevertem. Kis kanál mustárral fél evőkanál por xilittel ízesítettem és fokhagymát is nyomtam bele. Apróra vágott almát és apróra vágott csemege uborkát adok hozzá, majd hozzákeverem a kihűlt zöldséget. Hűtőbe teszem és megvárjuk, amíg lehűl. A csirkemellet előző nap bepácoltam. Igazából nálam mindig van bepácolva  csirkemell a hűtőben, mert ezt használom a legtöbbet. A pác mindig más, ez most éppen mustáros, borsos. 1 evőkanál mustárt összekevertem frissen őrölt fekete borssal és oliva olajjal ezt ecset segítségével rákentem a csirkemellre és egy jól záródó dobozban a hűtőbe teszem legalább 1 éjszakára. Másnap kisütöttem és nagyon vékonyan felszeleteltem. A tálalás tálaló gyűrűvel történt, nagyon kis egyszerű eszköz és nagyon mutatóssal lehet vele tálalni, ezért ajánlom szerezzétek be!!! Nagyon sok mindenre használható! :) Főtt tojás, sárgarépa, petrezselyem és egy kis kápia paprika került még a tányérra.