Epres-málnás túróhab torta

2018.06.24

Hozzávalók: 

15 cm- es tortához 

Piskóta: 2 tojás fehérje ( lehet egész tojás is , sima piskóta, de nekem most maradt sok fehérje, gondoltam felhasználom)

4 dkg cukor

4 dkg liszt


A krémhez:

25 dkg túró

10 dkg porcukor

30 dkg eper és málna keverék

1 cs. habfixáló ( kis zacskó)

10 gr ( egy kis zacskó) étkezési zselatin

2 dl habtejszín

Díszítés: 1 zacskó baba piskóta, kakaópor, gyülölcs


A fehérjét kemény habbá vertem beleszórtam a cukrot , majd hozzászitáltam a lisztet. Kivajazott és lisztezett tortaformába 10-15 perc alatt megsütöttem 175 fokon. Kivettem a sütőből és félretettem, hogy kihűljön. A habtejszínt felvertem, amikor már félig kemény volt beleszórtam a habfixálót, majd betettem a hűtőbe. A gyümölcsöket megmostam és alaposan lecsepegtettem. Turmixgépben pürésítettem, majd egy szitán át nyomkodtam, hogy az apró magok ne kerüljenek bele. A túrót villával összetörtem és összekevertem a gyümölcspürével, amihez hozzá adtam a porcukrot. Egy kis lábasba 4 evőkanál vízben elkevertem a zselatint, majd lassan felmelegítettem amíg szép átlátszó nem lett. Egy kanál túrós gyümölcsöt belekevertem a zselatinba , alaposan összekevertem, majd gyors mozdulatokkal a többi túróhoz kevertem a zselatinos gyümölcsöt. A habot kivettem a hűtőből és a kettőt gyorsan összekevertem. A piskótára kanalaztam az egész krémet és 1 éjszakára a hűtőbe tettem. 

Másnap a kapcsos torta formát belül körbevágtam és levettem a karikát. A babapiskóták alját egyenesre vágtam és körbe rakosgattam vele a tortát és dísz szalaggal átkötöttem. A tetejét egy műanyag kivágott kis forma segítségével kakaóporral díszítettem és tettem rá gyümölcsöt. 


Tipp: szinte bármelyik nagy bevásárló központban lehet vásárolni kis műanyag díszítő eszközöket, különböző formában. Érdemes vásárolni, mert torták és egyéb más sütik díszítésére is nagyon hasznos kis kellék!!