Spárgával töltött karaj coleslaw salátával

2019.07.23

4 szelet karaj

só, bors

16 szál spárga

10 dkg sajt

4 szelet bacon

Besamel mártás

50 gramm vaj

25 gramm liszt

3 deciliter tej

ízlés szerint só

A tejet felforraljuk, és amikor elérte a forráspontot, félretesszük. Egy kis lábosban, alacsony lángon felolvasztjuk a vajat. Amint felolvadt, beleszórjuk a lisztet, és elkeverjük. Krémes, paszta szerű állagot kapunk. Folyamatos, gyors keverés mellett hozzáöntjük a tej harmadát és addig keverjük, míg a mártás állaga sima nem lesz. Hozzá adjuk a a tej második harmadát, és folytatjuk a keverést, míg újra el nem simul a mártás, azaz míg a rántás fel nem veszi a tejet. Ekkor jöhet a maradék tej, amivel kevergetve addig melegítjük a mártást, míg el nem éri a kívánt állagot. Amikor kész, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük. 

A karaj szeleteket klopfoljuk sózzuk, borsozzuk. A spárgákat megtisztítjuk és pici vajon pár percig átfogatjuk. A húsra helyezzük a spárgát ( elosztva a húsokra, hogy mindegyikre jusson) feltekerjük, majd mindegyik hús szeletet baconbe csavarjuk. Egy hőálló tál aljára besamel mártást öntünk erre helyezzük a húsokat és a besamel másik felét rákenjük a húsokra. Megszórjuk reszelt sajttal, majd lefedjük és mehet a sütőbe 180 fokon, amíg megpuhul a hús. Aztán levesszük a tetőt és picit megpirítjuk. Közben elkészítjük a salátát.

Coleslaw saláta:

 1/2 fej  lila káposzta

1/2 fej fehér káposzta 

2 répa

1 hagyma esetleg újhagyma

1,5 dl majonéz

1 dl tejföl

mustár ízlés szerint

1 ek méz

só, bors

A káposztát lereszeljük, megsózzuk és összekeverjük a vékony csíkokra vágott répával, valamint a felaprított hagymával. A mézből, a majonézből, a mustárból és a tejfölből öntetet készítünk egy másik tálban, elkeverjük benne a borsot, majd a szószt a zöldségekre öntjük. Az egészet összekeverjük, majd fogyasztásig hűtőben pihentetjük. Jó, ha néhány órát állni hagyjuk, de még jobban összeérnek az ízek, ha egy éjszakára tesszük hűvösre.