Citromkrém-torta

2022.06.26

Hozzávalók:

piskóta: Alap piskóta recept   4 db tojás 4 ek liszt 4 ek cukor a többit az alap piskóta recept szerint

Az alap piskótát elkészítjük és egy kerek 20cm átmérőjű tortaformában megsütjük. Közben elkészítjük a citromkrémet.

Citromkrém hozzávalók: 

4 tojás

2 citrom (kezeletlen) reszelt héja

160 ml citromlé

30 dkg vaj

24 dkg porcukor 

Hab hozzávalói: 

6 tojásfehérje

25 dkg cukor


A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és a citromlevet. Vízgőz felett sűrűre főzzük, majd a gőzről levéve hozzákeverjük a kockázott hideg vajat. Alaposan elkeverjük, majd mehet a hűtőbe legalább 2 órára, amíg kihűl és sűrű krém lesz belőle. 

A piskótát a sütés után 3 részre vágjuk és hagyjuk teljesen kihűlni.

A tortaformában rétegezzük a piskótát és a krémet a tetejét piskótával zárjuk, amire már nem kell krém. Tegyük be a hűtőbe legalább 2 órára. Amikor szépen összeállít készítsük el a habot a tetejére.   

A cukrot 2 - 3 ek. vízzel vízgőz felett olvasszuk fel, ne maradjanak benne kristályszemek és picit gyöngyözzön. Közben a tojások fehérjét géppel kezdjük el habosítani, amikor már kifehéredett és kezd hab állagú lenni csurgassuk hozzá a folyékony cukrot és magas fokozaton keverjük, amíg ki nem hűl és kemény habot nem kapunk. 

Ezt a habot szépen simítsuk a torta köré középen kicsit képezzünk belőle kúpos alakot, majd zsebsárkánnyal picit barnítsuk meg a habot.